Az exed emléke

Már rég nem érdekel, kikopott az arca, a hangját is elnyelte a feledés mélysége, nincs már jelentősége hányszor bántottátok meg egymást. Nem karmol a lelkedbe a nevének kimondása. Kipihented a leválást, lejátszottad a belső meccseket. Nem is érted, miért hagytad magad ennyi ideig ebben a kapcsolatban. Mennyi gonosz szócsata, végigbőgött éjszakák! Már nem is nagyon tudod előhívni az emlékeidből a legrosszabb napokat, mert leárnyékolta az agyad. Azért most valahogy bekúszik pár kellemes kép is, egy tópart, egy karodat simogató mozdulat, egy érzéki csók, egy mély beszélgetés, egy hangos nevetés. Megjelenik előtted az a kopott feliratú póló, amit annyiszor hordott, beugrik az a fura sztorija egy régi batárjáról, amit rengetegszer elmesélt.

Nem hiányzik, inkább zavaró ez a sok érthetetlenül előfurakodó emlék. Azért rákeresel a közösségi médián. Megnézegeted a képeit. Irritál, dühös vagy, hiszen él nélküled! Olyan helyekről posztolt, ahol együtt is jártatok. Szégyelled, hogy közöd volt hozzá. Az a haj! Ki az ott mellette? Szánalmas figura, ahogy a fotókon áll! Azon merengsz, hogy mi közöd volt ehhez az alakhoz? Úgy érzed, hogy valahogy törölni kéne az életedből. Így, hogy még a közös fotóitokat is levette, a szívedből is ki kéne marni.

Büszke vagy, hogy túlléptél rajta, hogy már nem kell ellenőrizgetned, lesni, hogy lebukik-e, hogy hűséges-e. De azért másnap megint rákeresel. Most már a képeken túl az általa megosztott cikkeket és a bejelentkezései helyeket is megnézed. Sosem bírta a forró nyári meleget, most meg pózol a tűző napon! A képaláírásainak szövegeiből egy másik ember személyisége körvonalazódik. Ki ez egyáltalán?

Nem tűnik fel neked, de már információkat gyűjtesz róla. Beveted a keresőoldalakat, a munkahelyének a honlapjára ugrasz, közös ismerősök képei közt kutatsz róla fotókat. Még az emailfiókjába is megpróbálsz belépni. Kezded összerakni, miben és mennyire távolodott el attól a valakitől, aki veled volt.

Kutatómunkába kezdtél, észre sem veszed, hogy ezt már nem a közöny, vagy a düh vezeti, hanem ennek a két össze nem illő érzésnek a keveréke. Értelmezhetetlen. Hányingered van ettől. Csak tudatni kéne vele valahogy, hogy élsz, boldogan, nélküle.

Előkeresel egy régi közös fényképet, bámulod a testtartásotokat, azt a két idegent, aki ezt a képet akkor azért készítette, hogy lenyomata maradjon a nagy és perzselő szenvedélynek. Ölelitek egymást. Őszinte pillanat, érzed még az illatát is. És most már ott vannak az éles körmök a lelked körül, a múlt és a jelen váratlan találkozása mégiscsak kicsi karomnyomokat hagy benned. Éjszaka vele álmodsz.

Bulizni mész a barátaiddal, valamikor éjfél környékén még rákeresel részegen az oldalára, átlapozod. Forog a világ. És valami élesen beléd nyilall. Ez eléggé fáj. A szád is keserű, megint hányingered van. Nem maradhatsz így, menekülni kéne ebből az állapotból. Kellemetlen, zsibbasztó érzés. Aztán meg jön a felismerés, hogy minden olyan üres. Mikor már kibírhatatlannak tűnik mindez, a piát és a váratlanul feltört fájdalmat hajnal fele kihányod a mosdóba.

Novella 

Írta: R. Szabó Zsuzsa

Ha Téged is érint ez az érzés, és beszélgetnél róla: https://lelkedben.webnode.hu/rolam/

Elérhetőség: rszabo.zsuzsa@gmail.com